Tolcsvay László –Müller Péter- Müller Péter Sziámi

MÁRIA EVANGÉLIUMA

című kétfelvonásos rockoperáját 1991. ben mutatta be a Madách Színház Nagy Viktor rendezésében.
Ugyanabban az évben a Szegedi Szabadtéri Játékokon , majd később Nyíregyházán szabadtéren is színre került.
Az ősbemutató főszerepeit SÁFÁR MÓNIKA , SASVÁRI SÁNDOR és VIKIDÁL GYULA énekelte.

A Madách – Színházbeli előadást rögzítette az MTV, látható a youtube csatornán és hanglemezre is került.
1992.ben a Pozsonyi Nova Scena mutatta be. Rendező Josef Bednarik.
1998- tól a Landgaf Konzertredaktion rendezésében eddig kb. 40 színházban játszották, Svájcban, Németországban és Ausztriában német nyelven.
1997-ben a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be Müller Péter Sziámi rendezésében.
1999-ben Trentoban játszotta a Madách Színház, olasz nyelven.
Bemuttaták még Komáromban, Egerben, Nagyváradon,
a Bakáts-téri Szabadtéri Játékokon,
Pannonhalmán, II.János Pál Pápa látogatása tiszteletére.

2006 – ban a Margitszigeti Szabadtéri színpadon.
2011 január 29-én mutatta be a Győri Nemzeti Színház,
2016 húsvétján mutatta be a Metské Divadlo Brno, cseh nyelven Stanislav Slovak rendezésében.
2016 őszén a Pannon Várszínházban állította színpadra Vándorfi László.

A SZÍNPADI MŰ ORATÓRIKUS VÁLTOZATA:

A Mária evangéliuma színpadi élete után a közönség folyamatos érdeklődésére megalkottuk a mű oratórikus változatát.
Ennek bemutatója 2010-júliusában Szentendrén a Péter-Pál templomban volt.
Felcsendült az Egri Bazilikában, a Szegedi Dómban, Budapesti Rózsák terei Szent Erzsébet templomban, Máriaremetén, Kaposváron, Balatonlellén és számtalan kisebb és nagyobb templomban Budapesten és az ország területén valamint a MÜPA hangversenytermében az elmúlt években.
2012-től számos felkérésnek tettünk eleget határokon innen és túl.
2019-ben a mű eljutott Csíksomlyóra a búcsúra, és Erdély nagyvárosaiba. ( Temesvár, Déva, Nagyvárad, Szatmárnémeti ).

Mária: Sáfár Mónika – Jászai – díjas színművész
Jézus: Homonnay Zsolt – színművész / Sasvári Sándor Jászai – díjas énekes
János: Tolcsvay László – Erkel Ferenc – díjas énekes, zeneszerző
József: Kőrösi András – operaénekes
Heródes: Aradi Imre – színművész
valamint a Pannonia Sacra vegyeskar Silló Katalin vezetésével.